Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Articsóka - A gyomor őrzője

Articsóka - A gyomor őrzője

A keserű szárlevelek gyógyászatilag aktív vegyületeket tartalmaznak, a népi orvoslásban vércukorszint-csökkentő, epehajtó, vizelethajtó, gyomorerősítő szerként használják. Szeszes kivonat formájában méregtelenítő és érelmeszesedést csökkentő hatású.

Articsóka - Cynara cardunculus

Ha az ember nem a világ rendje, a természet tanításai szerint él és cselekszik, előbb utóbb megbetegszik. Étrendünk minden egyes eleme hatással van a testünkre, valamilyen módon befolyásolja, megváltoztatja azt. Ezektől a változásoktól függ egész életünk.

Az articsóka története

Az ARTICSÓKA abesszin felföldön őshonos növény. Már az ókorban is ismerték, a rómaiak étkezésre és gyógynövényként használták.
Galénosz azt ajánlja, hogy korianderrel, borral és faolajjal készítsék. Szicíliába levantei kereskedők révén jutott; írásos emlékek szerint 1466-ban Firenzébe, 1747-ben Velencébe, sőt már a XV. század elején Franciaországba és Angliába is elvitték.

Magyarországi termesztéséről a XVII. századtól vannak írásos emlékeink.


Évelő növény, gyökértörzse minden évben vastagodik, és fokozatosan elfásul. Ajánlatos ezért 4 évenként újra telepíteni. Télen nálunk a fagyoktól takarással kell védeni. Többnyire csak a vetése utáni második évben kezd el virítani. A keserű szárlevelek gyógyászatilag aktív vegyületeket tartalmaznak, a NÉPI ORVOSLÁSBAN vércukorszint-csökkentő, epehajtó, vizelethajtó, gyomorerősítő szerként használják. Szeszes kivonat formájában méregtelenítő és érelmeszesedést csökkentő hatású. Étkezésre felhasználható részei a binbók, amelyek a második évtől jelennek meg. A nagyméretű, még ki nem nyílt virágkezdemények alkalmasak a fogyasztásra. A kékeslila sziromlevelek megjelenésekor már rostossá, rágóssá válnak. A római articsóka kerekded és zsenge, a legfinomabbak neve: cimaroli.


A mediterrán területekről származó növényt már az ókori görögök és rómaiak is termesztették, fogyasztották, és gyógynövényként alkalmazták. Az articsóka a gazdagság és a jólét jelének számított, az ünnepségeken és lakomákon kulináris különlegességként szolgálták fel.
A 15. században az angol és francia nemesség körében ínyencségnek számított, s emésztést könnyítő hatását már régen is ismerték.

Az articsóka fő hatóanyaga a cinarin, ami jótékonyan hat az epeműködésre, elősegíti az epeváladék kiválasztását, ezáltal a nehéz, zsíros ételek könnyebben emészthetők lesznek. Serkenti a máj epetermelését, segíti az epehólyag és az epeutak összehúzódását, így az articsóka-kivonat javallott krónikus epehólyag gyulladásra és az epehólyag rendszertelen összehúzódásának kezelésére.

Mivel az epének a zsíremésztésben van szerepe, ezért csökkenti a vérben lévő zsírsavak szintjét, vagyis a vér koleszterin- és trigliceridszintjét. Az articsóka antioxidáns-tartalma magas, kiválóan segíti a májat a méregtelenítés folyamatában. A cinarin májvédő funkciója régóta ismert, segíti a méreganyagoktól sérült májsejtek regenerálódását. Igaz, hogy már az időszámításunk előtti századokban felismerték és alkalmazták az articsókát különböző betegségek kezelésére, ám Magyarországon sokáig csak dísznövényként tartották számon. Ma már hazánkban is megismerték, megszerették, és rengeteg gyógyhatása – és nem mellesleg finom íze – miatt egyre gyakrabban fogyasztják is.

Az antik világban ínyencségnek számított, nem annyira íze, mint inkább vélt afrodiziákus hatása miatt. 

Gyökerének antibiotikus hatást tulajdonítanak, mégis levelének köszönheti egyre növekvő népszerűségét. Kellemes íze miatt igen kedvelt növény. Fogyasztható nyersen, de készíthető belőle főzelék, saláta, sőt még desszert is.


ZELENYÁK JÁNOS lekéri plébános ,,A gyógynövények hatása és használata" című könyvében (1908) olvashatjuk: ,,A vadon termő articsóka, angol bogács, disznótövis, tövisrépa, ördögoldal a fészkesek rendjébe tartozik.
Szára igen rövid. Hosszú szárnyasan hasogatott és igen tüskés levelei a földön elterülve, igen nagy rózsát képeznek. A csomós, bütykös, friss gyökér, tejnedűt tartalmaz. Kiszárítva. sárgás, vagy vöröskés, gyantás lerakódást képez. A gyökér szaga kellemetlen, íze erősen fűszeres és kesernyés. 

Belső használata: A régi orvosoknál a disznótövisnek nagy becse volt. Csodás hatásokat tulajdonítottak a kipréselt gyökér nedvének, mert hajtó, béltisztító hatása már kis mértékben bevéve nyilvánul.
Szorulásnál, vízkórnál, sőt mint izzasztó háziszer, nagyon ajánlható. 

A szárított és porrázúzott (pulverizált) gyökérből naponkint kétszer egy késhegynyivel (2 gramm) kell bevenni, vagy két késhegynyi (4 gramm) gyökérport, 3 deci vízben kell főzni és ezt háromszorra, (reggel, délben, este) meginni.
A felaprított gyökérből tincturát is készíthetünk, melyből naponkint kétszer, reggel és estefelé. 12-15 csepp, egy kanál vízben hígítva beveendő.

Külső haszna: Felerészben vízben és borban, vagy kétrész víz és egyrész borecetben főzött gyökér (1 evőkanállal) kitűnő bedörzsölési szer rühnél és ehhez hasonló bőrbajoknál. Fogfájás esetén is használják."


CSAPÓ JÓZSEF ,,Új füves és virágos magyar kertjében" (1775) az ,,artitsókát" Olasz-tövis néven említi. ,,Tüskés plánta, Bogátskóró nemeihez való. Nagy urak kertjeikben termesztik. A tüskés fejet meg-főzik, s' úgy eszik, de alkalmatlan tápláló erejű"


DIÓSZEGI SÁMUEL ,,Orvosi füvészkönyvében" (1812) írja: ,,...kertekben termesztik eledeli haszonra. Szokták t.i. tsészéjének húsos pikkelyeit és a magvak vatzkát elkészíteni, és jó ízűen enni. Leveleinek kifatsart leve, ugyan annyi fejér borral elegyítve, a vizeletet hatalmasan hajtja, és annál fogva gyakran a vizibetegséget meggyógyítja".


MÁTYUS ISTVÁN ,,Diaetetica" (1762) című művében az articsókával kapcsolatban Galenus véleményét említi, aki igen kevésre becsüli: ,,Ez is melegit, száraszt, de nehéz emészthető, és durva vastag vér készül belőle, főbéli nehézséget s' szelet okoz, mellyel a Venusra-is ösztönözni mondatik. Másként-is olly kevés része ennek meg-ehető, hogy itéletem szerint, nem hogy a kertekben való mívelést, de még a főzést és készítést sem érdemlené-meg."


 A cikk Lovassy Ilona gyűjtése

Tartalomhoz tartozó címkék: articsóka
Az oldal tetejére