EPERFA - Morus (alba, nigra)

A magyar nemzet sok éves megtapasztalása, hatalmas gyógyító tudása, amit a Jó Istentől kapott, amelyet mindannyiunknak kötelessége megismerni, megtartani, tovább adni, hiszen ez az EGÉSZségünk, az Életünk megtartásának a feltétele.
Amikor idéző jelben adom tovább más híres gyógyítók mondatait, akkor a tiszteletemet fejezem ki irántuk, hogy megmentették a számunkra ezeket az ismereteket. Ez a tudás valaha akkor vált a részünkké, amikor még nem tértünk le a helyes útról, amikor még összhangban éltünk a Természettel, és így megkaphattuk azt az ajándékot, a tápláló, gyógyító segítséget, amit a Teremtés a számunkra biztosított, hiszen a teremtett világot a Jó Isten a mi szolgálatunkra, EGÉSZségünkre, gyönyörűségünkre hozta létre.
,,Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja...”
(Arany János)

Lovassy Ilona így emlékezik az eperfára, a gyermekkorára: Gyermekkorom emlékei közé tartozik ez a kedves, ma már lassan feledésbe merülő, egyre kevesebbek által ismert fa, mely annak idején, szinte minden udvaron ott volt.
Öreganyámnál hányszor megmásztuk, időnként megrázogattuk, mert a csirkék, libák is igen szerették, így juttattunk nekik is a finom, édes gyümölcsből!
Gyermekkorom pajtásaival ,,selyemhernyó termesztéssel” is foglalatoskodtunk, a tanító nénitől kicsiny papírlapon kaptunk selyemhernyó petéket és megfigyeltük, hogyan lesz a kicsiny petékből egyre nagyobbra növő hernyó, a bebábozódásig egyre több eperlevelet fogyasztó, hogy szinte alig győztük szedni nekik. Ez azonban nem volt nagy gond, mert akkoriban volt bőségesen eperfa a közelünkben.

Az eperfa, Morus alba és nigra, kínai eredetű fafajok. Közülük a fehér eper kultúrtörténete az, ami igen jelentős.
Kínában a levelével etették a selyemhernyót, aminek tenyésztése egy fontos kereskedelmi útvonal, a ,,selyemút” kiépítéséhez vezetett.
A selyemutat senki nem tervezte és nem tartotta felügyelte alatt semmilyen hatalom.
Több ősi kereskedelmi útvonal összeolvadásából keletkezett, és nem csupán kereskedelmi szempontból volt jelentős, de közel kétezer éven át a komoly kulturális értékeket közvetítő szerepe is felbecsülhetetlen volt.
A kínai hagyomány szerint Lei-cu a vízözön előtt négy évszázaddal találta fel a selyemszövést. Úgy jött rá a módszerre, hogy egy selyemhernyót figyelt meg, ahogyan fonalat készített. Őt tekintik a selyemművészet megteremtőjének.

Sokáig megőrizték a kínaiak a selyemkészítés titkát. A görögök Kr.e. 550-ben vándorbotjuk kivájt üregében csempészték ki a selyemgubókat Kínából. Ma már Görögországban az eperfa lombját csupán kecskék és tyúkok etetésére használják.

Az eperfa Magyarországon is igen elterjedt volt, valamikor minden falusi háznál megtalálhattuk. A fehér eperfa Kínából- a fekete feltehetően Közép Ázsiából származik.

Szótári elnevezése a faeper, de hívták tyúkepernek is, mivel apró gyümölcsét a tyúkok szívesen fogyasztották, valamint éjszakára a tyúkok fel is telepedtek az eperfára, mert ott nagyobb biztonságban érezték magukat.

Gyergyóban tokoseper néven ismerik, Udvarhelyszéken, Háromszékben, Csíkban bakeper, muzsda eper, csatti eper és mezei eper néven ismeretes. (Rácz János Növénynevek enciklopédiája).
Gyümölcsét érdemes fogyasztani, mivel amellett, hogy nagyon finom, jelentős a betegségmegelőző hatása is, többek között megakadályozza a cukorbetegség és Hepatitis C kialakulását. Szárított leveléből készült teája helyreállítja a vércukor szintet.

Sajnos manapság ,,szemetelő” fának tartják, és emiatt igen kevés helyen találkozhatunk vele, pedig a fája igen értékes, gondoljunk csak a híres ,,eperfa hordókra”.

A magyar pálinkafőzés hagyományából megismerhetjük, hogy a frissen kifőzött pálinka íze még karcos, darabos. Fontos a ,,pihentetése, érlelése”, amelyhez fahordókra van szükség, de nem mindegy, hogy az a hordó milyen fából készült.

Eperfa hordóban általában a zamatosabb gyümölcspárlatok, pl. vilmoskörte vagy sárgabarack pálinkák kerülnek. Az eperfa a legértékesebb, hordó készítésre alkalmas fa anyagok egyike, és rendkívüli harmóniát ad a beletöltött pálinkának. A pálinka veszít ugyan az alkohol tartalmából, de az íze is elveszíti karcosságát. Az eperfa hordóban tárolt pálinka aranyszínű és kristálytiszta.

Száz évvel ezelőtt szinte minden út mellé, a falusi portákra, házak mellé, parkokba ezer számra ültették az eperfákat, amelyek ízletes gyümölcsöt szolgáltattak a fáradt gyalogosoknak és jó alapanyagot a pálinkafőzőknek.
Abban az időben még az utakat, az úgynevezett makadám utak burkolatát, az útkaparók tartották karban. A fizetésen kívül az ő jussuk volt az eperfák hasznosítása is. Tavasszal árvereztek és a fák gyümölcstermését pénzre, takarmányra, gabonára váltották. Ma már sajnos eltűnő félben van ez a csodálatos fa.

Huszonnégy Morus-faj létezik, legalább száz ismert változattal. Az eperfa levelét, ágát és kérgét régóta használják a kínai orvoslásban. A fekete, a piros, és fehér eperfa igen elterjedt szerte Indiában, ahol nagyon népszerű, kedvelt gyümölcs, és termését nem csak nyersen, hanem szárítva is fogyasztják, továbbá lekvárok, gyümölcslevek és likőrök formájában. Ázsiában is sok helyen termesztik, különösen a fehér eperfát, ugyanis a selyemhernyók számára az egyedüli táplálékforrást ennek a fának a levelei jelentik. Gyümölcse Európában is népszerű.

Ázsiában a fehér eperfa levele (Mori folium), az ágvég (Mori ramulus), a gyökérkérge ( Mori radicis cortex) és a termése (Mori fructus) szerepel a hivatalos gyógyszerkönyvben. A gyökérkéreg fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő. Gyümölcse rák ellenes, antivirális és antibakteriális hatású.

A tradicionális távol keleti gyógyászatban a leveléből készült teát megfázás, köhögés, szájüregi betegségek, szemgyulladás esetén, tejelválasztás fokozására; az ágak főzetét reumára, a gyökérkéreg főzetét köhögés ellen, ödéma- és gyulladáscsökkentőként, lázcsillapításra, diabétesz kezelésére, hashajtóként, féreghajtóként; a termést székrekedés esetén alkalmazzák.

BINGENI SZENT HILDEGARD apátnő a XII. században így ír a fekete eperfáról: ,,Az eperfa jó értelemben hideg, azonban ugyanaz, amit elevennek neveznek. És aki rühes, az főzze a fa leveleit vízben, és fürödjön ebben a vízben, vagy mosakodjon erősen ezzel a vízzel izzasztófürdőben. Tegye ezt gyakran és a bőre meggyógyul.

Aki azonban evés és ivás által mérget vett, törje össze ezeket a leveleket, és préselje ki a nedvüket és adjon ehhez valamennyivel kevesebb fehér üröm nedvet, és keverjen hozzá kétszer annyi tiszta és jó bort, és azután főzze is, hogy felforrjon és miután kihűlt, igyon belőle étkezés után, és a mondott méreg hányással vagy kiválasztván távozik belőle. É bujaság van a gyümölcsiben, és ez a gyümölcs nem árt sem az egészségesnek, sem a betegnek, hanem bizony inkább a hasznára válik az embereknek.”

DIÓSZEGI SÁMUEL 1812-ben megjelent ,,Orvosi füvészkönyvében" írja: ,,EPERJFA: a Szederj Eperfa Persiából kerűlt Európába, és minthogy nálunk hím fája nints, a magva ki nem kép, hanem tsak selyem Eperjfába való szemezéssel, vagy suhasztással lehet szaporítani. Ennek leves tsoport bogyóit, a rothasztó hideglelésben, vérhasban lévők, mint hívesítőt, és senyverlés ellen valót, nyersen hetik. Dítsérik a torokgyulladásban, és a száj kisebesedésében is. – Etzetágynak igen jó, és az etzetje szép setét veres színű.

A közönséges selyem Eperjfa gyümölcse a gyerekeknek egészséges tsemegéjek, és a házi madaraknak jó eledel. Leveleivel pedig a selyem hernyókat szokták tartani.
Jegyzés: Akik a selyem termesztésről Magyarul írtak, és a tapasztalás ellenére azt állították, hogy a selyem hernyók, tsak a fejér gyümöltsű Eperj fa levelével élnek, abban tévesztettek, hogy ezt a szót, Morus alba, fehér gyümöltsű Eperjfának fordították, nem tudván, hogy annak a nevezettnek egészen más oka van, és a közönséges vagy selyem Eperjfát a Szederjfától különbözteti meg"

  A cikk Lovassy Ilona gyűjtése